Aston Martin

Az Aston Martin egy legendás brit autómárka, amely a brit hagyományokat, sportosságot és túraautókat jelképezi. Hosszú története során olyan legendás és exkluzív sportautókat teremtett meg, mint a DB6, DBS vagy a DB9.

A világhírű vállalat története és hagyományai akkor is tovább éltek, amikor az Aston Martin pénzügyi válságba került. A hetvenes évek elején David Brown eladta a céget, és a DB jel lekerült az autókról. A kilencvenes években azonban a Ford tulajdonába kerülve a jelzés újra felbukkant. A főleg amerikai piacra szánt, kabrió DB7-eshez hasonló, szélesebb igényeket kielégítő, új modelljeivel az Aston Martin megpróbálja visszaszerezni régi, legendás hírnevét.

A márka alapítása és története

Kezdetek

A márkát 1913-ban Lionel Martin és Robert Bamford alapította. Autógyártás volt a profiljuk, s első kocsijukkal rögtön be is neveztek egy hegyi versenyre. A hegy neve Aston volt, a versenyt megnyerték, s nagy örömükben át is keresztelték a vállalatot Aston Martinra.

Pusztán versenyzésből azonban már abban az időben sem lehetett megélni, ezért megpróbálták meglovagolni a sikert, s 1915-ben értékesítették is első utcai autójukat. A versenygépek fejlesztése persze ekkor sem állt le, s az 1920-as évek elején elkészült az első igazán ütőképes Aston Martin versenykocsi. Akkoriban főleg Franciaországban pezsgett az autóverseny-élet, s az Aston Martin rendszeresen részt is vett a kontinensen a gallok viadalain: indultak a híres Le Mans-i 24 órás futamokon is, ám a győzelmekre az első években még várni kellett. A versenyeken elért (rész)sikerek és az Aston Martinok derék helytállása nem maradt észrevétlen, s lassan felfutott az értékesítés és ezzel a kocsigyártás is: 1937-ben egyetlen év alatt 140 kocsit adtak el. Ez volt egyébként a legeredményesebb év a háború előtti időszakban. 1939-ben ismét nagy feltűnést keltett a kis angol cég, mert elkészült az Atom nevű avantgárd vonalvezetésű prototípus, amely jócskán megelőzte korát, hiszen a karosszéria fedőelemeit térvázra csavarozták, a felfüggesztés pedig független volt.

David Brown korszak

1947-ben David Brown angol üzletember meglátta a potenciált a háború után potom pénzért megkapható Aston Martinban, s felvásárolta a céget. Egy évvel később – miközben ismét teljes gőzzel beindult a sportautók fejlesztése – gyártani kezdték a kétliteres modellt. 1949-ben a DB2 prototípus (David Brown úr ezzel a típusjelzéssel halhatatlanná tette a nevét) a Jones-Haines párossal a volánnál indult a Le Mans-i 24 órás viadalon, rajtszámuk 27-es volt és a 7. helyen végeztek.1951-ben pedig már teljes volt a siker: három DB2 végzett az első három helyen a háromliteres autók mezőnyében. A dicsőséget szállító pilóták nevei: a győzelmet a Macklin-Thompson egység szerezte meg, miközben az abszolút kategóriában a 3. helyen végeztek. A 3 literesek között a 2. az Abecassis, Shawe-Taylor, a harmadik a Parnell, Hampshire duó lett. Ők is 3.401,590 kilométert futottak, hogy az abszolút versenyben a hetedikek lehessenek.

Az Aston Martinnak ekkorra sikerült újra az autós hierarchia legmagasabb régióiba felküzdenie magát, hiszen vevőkörük arisztokratikus, szűk, ám annál tehetősebb volt. 1954-ben már arra is volt pénz, hogy új gyárba költözzenek, ez Newport Pagnellben van, s azóta is itt folyik a vérbeli brit sportautók gyártása. 1959 az újabb kirobbanó sportsikerek éve volt. Az Aston Martin nyerte a sportkocsi világbajnokságot, miután a kizárólag versenycélokra gyártott DBR1 megnyerte a nürburgringi 1000 kilométeres versenyt, illetve diadalt aratott Le Mans-ban (Carroll Shelby-Roy Salvadori) és a RAC Tourist Trophyn is.

Egy évvel később, 1963-ban megjelent a DB5, a versenypályák után a filmvásznon is sikert aratott. A Goldfinger című James Bond filmben, Sean Connery-vel a volánja mögött a DB5-ös remekmű is főszereplő volt. A siker hatására a Bond sorozat szinte minden darabjában egy Aston Martin volt a 007-es ügynök szolgálati autója. 1969-től kezdve egyre erősebbek lettek az Aston Martinok, megérkeztek a V8-as motorok: előbb a DBSV8, majd a V8 Vantage és a Lagonda modellek következtek.

A Ford tulajdonában

1987-ben azonban vége lett az önállóságnak, hiszen a Ford Motor Company megvásárolta az Aston Martin részvényeinek 75 százalékát. Az új korszak első modellje, az 1990-es Virage nem aratott átütő sikert, de a Ford nem csüggedt el, s 1994-ben a cég részvényeinek fennmaradó 25 százalékára is rátette a kezét, később pedig az Aston Martin bekerült a Ford Premier Automotive Group-jához tartozó elitmárkák közé. A DB7 1994-ben jelent meg, két évvel később pedig ennek nyitható tetejű változata, a Volante. Az új évezredet az angolok a hengerszám növelésével ünnepelték, hiszen 2001-ben debütált a V12 Vanquish. A következő esztendőben, 2002-ben az Aston Martin felelevenítette korábbi kapcsolatát a neves olasz karosszériaépítő céggel, a Zagatóval, és elkészül a DB7 Zagato. A hétezredik DB7-es egyébként csak a modell gyártásának kilencedik esztendejében kelt el, s ez is jól mutatja, hogy az Aston Martin mennyire rétegmárka. 2004-ben egy új gyárban, Gaydonban kezdődött meg a DB9 gyártása, s ugyanitt készül a Volante nevű nyitott verzió is.

wikipedia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük